#4 Féltékenység

Beszaladtam a szobámba, felöltöztem, majd visszamentem a nappaliba. Harry a kanapén ült. Tökéletes! Elé álltam, ő pedig felnézett rám.
- Baj van, gyönyörűm?- kérdezte. Ó, de még mekkora.
- Diana nem ér annyit, hogy eldobd érte a bomba nőt, ugye?- néztem rá csalódottan, mégis határozottan.
- Ó, basszus.-túrt a hajába.- Hallottad?
- De még mennyire!- bólogattam.
- Megmagyarázom!- ígérte.
- Sajnos nem érdekel a magyarázatod!- feleltem, majd az ajtó felé vettem az irányt. Kiabált utánam, de mint aki meg sem hallotta, mentem tovább. Mikor kiértem a házból, elkapta a karom és visszarántott.
- Én pedig akkor is elmondom!- húzott vissza a házba. Leültem a kanapéra és türelmesen vártam, mivel áll elő. Magamban azért eldöntöttem, hogy mondhat bármit, nem fogok egyenlőre megenyhülni.
- Valamit mondanom kellett Zayn-nek...-kezdte.
- Igen, mert azt azért nem vallhatod be, hogy a nyeszlett kislányt, Diana-t jobban akarod, mint a megtestesült álomnőt.- bólogattam "megértően".
- Nem erről van szó, vagyis, nagyjából pont erről, de nem úgy, ahogy te mondod.- magyarázott össze-vissza. Engem pedig rendesen feldühített.
- Majd ha összeszedted magadban, hogy mit akarsz mondani nekem, akkor visszatérünk erre, most viszont lelépek. Szia.- mondtam, ezzel felálltam a kanapéról és elhagytam a házat. Nem volt más ötletem, elmentem a parkba. Tökéletes hely a fej kiszellőztetésére. Gondolataimba merülve sétáltam, mikor valaki nekem jött és a kezében tartott ásványvízből egy kicsi a felsőmre löttyent.
- Nagyon sajnálom, ne haragudj!- kérte a bocsánatot.
- Legalább vacsizni meghívhattál volna előtte, de sebaj.- nevettem. Először néztem meg rendesen, hogy kit kértem számon a vacsimeghívással kapcsolatban. Egy pillanatra lefehéredtem, ugyanis Louis állt előttem.
- Még benne is lennék, csak sajnos van egy apró bökkenő.- húzta el a száját.
- Mégpedig?- kacéran elmosolyodtam.
- Hm, azt nem mondhatom el.- motyogott.
- Jó, nem firtatom. Látjuk még egymást?- kérdeztem.
- Persze. Vagyis, tudod mit? Úgy sincs semmi dolgom, ha nincs ellenedre, sétálhatnánk egyet.- ajánlotta fel. Hülye lettem volna visszautasítani. Ő az egyetlen, akinek valaha is feltűnt, hogy a többiek mennyire sértő dolgokat tudnak mondani nekem. Fél óra múlva már annyi közös képünk volt, mintha minimum 1 hónapja legjobb barátok lennénk. Igazából azt hiszem, tényleg ő a legjobb, egyben egyetlen barátom. Az egyik padra leülve nézegettük a képeket, majd egynél megálltunk. Személy szerint nekem az a kedvencem. Louis hátán ülök és pont arcon puszilom. Frontkamerával csináltuk, de szerintem nagyon aranyos lett.
- Tedd fel valamelyik közösségire!- kérte.
- Hát, jó. De miért?- kérdeztem vissza.
- Harry miatt. Iszonyat féltékeny lesz. Mondjuk, lehet, hogy megpróbál majd pofán verni engem, de vállalom, ha ez a tét, hogy helyrerázhassam a fejét.- magyarázta.
- Rendben, de nem fogom hagyni, hogy akár csak megpróbáljon bántani.- mosolyodtam el. Átkarolta a vállam és nyomott egy puszit a homlokomra. Gyorsan feltöltöttem a képet, betaggeltem rajta Louis-t, majd újra felé fordultam.
- Kérdezhetek valamit?- érdeklődtem.
- Persze,akármit.- mosolygott.
- Véletlenül nem tudod, Zayn miért gyűlöl engem ennyire?- húztam el kicsit a szám. Hozzá vagyok szokva, hogy sokan gyűlölnek úgy, hogy nem is ártottam nekik, de azért ez mégsem egy kellemes érzés.
- Nem azt mondanám, hogy gyűlöl, inkább azt, hogy nem felelsz meg az elvárásainak. Zayn most éli azt a korszakát, hogy nem a szép arc, meg az csinos testalkat számít, hanem a nagy fenék meg a D-kosár.- felelte.
- De hát ha úgy sem akar tőlem semmit, akkor miért kéne, hogy megfeleljek az elvárásainak? Vagy neki az sem mindegy, hogy a barátai hogy néznek ki?- értetlenkedtem.
- Ezt viszont már nem tudom.- ingatta a fejét. A telefonom jelzett, üzenetem jött.

- Azt hiszem, most mennem kell.- néztem szomorúan Louis-ra.

- Elkísérlek!- ajánlotta fel. Nagyon örültem neki. Eléggé megkedveltem Louis-t és szeretem a társaságát. Hazáig nevetve sétáltunk, nem gondolva a feltöltött kép következményeire. A házhoz érve beinvitáltam Louis-t. Kicsit mondjuk tartottam, hogy Harry mit fog mondani. 

- Harry, megjöttünk!- kiabáltam fel az emeletre. Lassan, komótosan sétált le. Leült a kanapéra és várakozva nézett ránk.

- Nos, várom a magyarázatot.

- Milyen magyarázatot?- tettem a hülyét, annak reményében, hogy valami másra gondol. Egy pillanat alatt elszállt az a pici reménysugár.

- Erről!- dugta az orrunk alá a telefonját, amin megvolt nyitva a közös képünk. 

- Jól figyelj, Harry. Ez egy kép. Érted?- magyaráztam. Dühösen felpattant és gondolkodás nélkül elkapta a csuklómat. 

- Ne szórakozz velem!- ordította. 

- Engedd el!- szólt rá Louis. 

- Ne szólj bele!

- De beleszólok!- vágott vissza. Kirántottam karom a szorításából. Megvizsgáltam csuklómat és látszottak a piros ujjnyomai. 

- Nem is értem, hogy miért kérsz most számon minket. Nem mindegy neked, hogy a nyeszlett kislány mit csinál?- vágtam a fejéhez. 

- Ezt nem is én mondtam!- védte magát.

- Jaj, tényleg. Akkor javítom magam. Miért érdekel, hogy mit csinál Diana? Úgysem ér annyit, igaz?- mondtam indulatosan. Meg sem tudott szólalni. Elindultam a szobám felé és hívtam magammal Louis-t is. 

- Diana!- kiáltott utánam Harry. Csak a fejem fordítottam vissza.- Érhetnék, de nem érek. Ugye?- nevettem el magamat mérgemben, majd tudomást sem véve róla, felmentem a szobámba. 

- Miért jöttünk ide?- kérdezte Louis, mikor leült az ágyamra.
- Harry majd utánunk akar jönni, de bezártam az ajtót. Végre megérezheti, hogy milyen az, ha nem borul térdre előtte az egész világ.- mosolyodtam el, majd odamentem Louishoz és leültem mellé az ágyra.