#2 Hidegzuhany

- Csodás!- mondta. Már így is csodálkoztam, hogy kedves velem. 13 éves kora óta nem volt ilyen velem. Aztán az eddigi csodálkozásomat felülmúlta. Sohasem gondoltam, hogy valaha megtörténik, de megtörtént!  

Közel hajolt hozzám, kezét a derekamra csúsztatta és lágyan megcsókolt. Mikor elváltak ajkaink, bizalmasan nézett rám.

- Ez a mi titkunk, oké?--döntötte homlokát az enyémnek. A szívem vadul kalapált, a gyomromban pedig az eddig szunnyadó lepkék vad csapkodásba kezdtek. Komolyan azt hittem, elájulok. Még egyszer rányomta ajkait az enyémekre, majd jó éjt kívánt és visszament a szobájába. Alig tudtam elaludni. Folyamatosan mézédes ajkaira terelődtek gondolataim. Nagy nehezen álomba kényszerítettem magam. Másnap a szokottnál korábban keltem fel. Harry még javában aludt. Anne viszont már elment otthonról. Gondoltam csinálok valami reggelit. A választásom nutellás palacsintára esett. Neki is álltam sütögetni. Kisütöttem őket, majd elkezdtem megtölteni. Ekkor hallottam, hogy valaki közeledik. Két kezet éreztem a derekam köré fonódni. Belepuszilt a nyakamba, majd állát a vállamra támasztva nézte, mit csinálok. Magával szembe fordított, csípőjével a konyhapulthoz szorított, majd megcsókolt. Most vadabbul csókolt, mint tegnap este. Eltolta az útból a palacsintákat meg a nutellát és felültetett a pultra. Csupasz combjaimat simogatta. Életem legszebb reggelét egy kopogtatás zavarta meg. Harry valószínűleg tudta, ki állhat az ajtó mögött, mert idegesen ökölbe szorította kezét, mikor ment ajtót nyitni. Zavartan figyeltem a jelenetet. Az ajtó kinyílt és egy lány lépett be rajta. Hosszú szőke haja leért a derekáig, nagyjából D-kosarú melltartót hord, füstös szemfesték és erős rúzs volt az arcán. A jó időre tekintettel, alig volt rajta valami. Egy 5 éveseknek való hosszúságú farmersort, teli talpú szandál és egy top, ami a fél hasát láttatni engedi. Kezét Harry tarkójára csúsztatta és annál fogva közelebb húzta magához, majd megcsókolta. Éppen igyekeztem volna elfordulni, mikor a csaj felém biccentett, olyan "az ott a konyha közepén, na az ki a picsa?" stílusban.

- Ez ki? vonta fel a szemöldökét a csaj. Az akivel 2 perccel ezelőtt smárolt a barátod. 

- Ő? Ja, ő csak a mostohatesóm.- küldött felém óvatosan, észrevétlenül egy mosolyt. A csaj vetett rám egy rideg pillantást, majd nem kívánt tovább foglalkozni velem. Megfogta Harry kezét és az emelet felé irányította. Kételkedve néztem Harry-re, aki csak széttárta karjait, miszerint nem tehet semmiről. Aha, ja persze. Én meg Diana hercegnő vagyok. Ez vicces, azt mondom, hogy Diana hercegnő vagyok, és tényleg Diana-nak hívnak, Anne pedig kis koromban mindig hercegnőnek szólított. Mindegy. Visszatértem a palacsintákhoz, már majdnem kész voltam az összessel, amikor egyet elejtettem meglepettségemben. A félig feltekert palacsinta persze, hogy a megkent oldalával kenődött szét a fehér kövön. A meglepettségem oka pedig egy hatalmas nőies nyögés volt, egyenesen az emeletről. Elkezdtem összetakarítani a mocskomat, közben éreztem, hogy folynak a könnyeim. Ahogy lehajoltam, hogy felvegyem a palacsintát, hangosan koppant egy könnycseppem, de elhatároztam, hogy nem foglalkozok vele, ahogy Harry-vel sem ezek után. Mikor összetakarítottam, befejeztem a maradék palacsintát. Feltakarítottam a konyhában, majd a mobilommal a kezemben leültem a kanapéra és játszani kezdtem rajta, mikor kopogtattak. Kimentem ajtót nyitni, mert ugye az Úrfi elfoglalt. A négy srác állt az ajtóban. Legelöl állt azt hiszem Zayn. 

- Hallod, Harry itthon van?- kérdezte.

- Az igazat megvallva igen, de...- kezdtem, mire rám förmedt.

- Akkor mi lenne, ha elállnál az útból és szólnál neki?

- Nem hiszem, hogy örülne, ha csak úgy benyitnék most hozzá.- dadogtam össze-vissza. 
- Egy kupac szerencsétlenség vagy!- oltott be és szabály szerűen eltolt az ajtóból, majd valami olyasmit motyogott, hogy mindent magának kell intéznie. A többi srác is bejött az ajtón, majd Louis lemaradt egy kicsit a többiektől és hozzám fordult.
- Diana, ne haragudj Zayn-re! Elég feszült mostanában.- magyarázta.
- Egy kérdés. Illetve kettő. Először is, te tudod a nevem? Másodszor pedig, miért rajtam akarja levezetni a feszültségét?- néztem rá értetlenül pislogva.
- Igen, tudom a neved, hisz Harry legjobb barátja vagyok. A második kérdésre pedig sajnos nem tudok válaszolni.- felelte.
- Á, szóval akkor te tudod, hogy Harry mennyire gyűlöl engem..- kezdtem fájó szívvel. 
- Ha te azt tudnád, mennyire tévedsz.- motyogta nagyon halkan. Nem akartam hinni a fülemnek. Inkább visszakérdeztem.
- Tessék?
- Nem szóltam!- védte magát, majd a srácok után ment. Levágta magát a kanapéra Niall és Liam közé. Hamarosan megjelent Zayn, Harry és a csaj, akinek még mindig nem tudom a nevét. Őszintén, annyira nem is akarok tudni. A konyhába maradtam, hogy kerüljem az esetleges összeszólalkozásokat. Hát, ezt benéztem. 
- Hé, cseléd!- ordított kulturáltan a lány, Harry ölében ülve. Már csak ettől kedvem támadt letépni a fejét, a megszólítással pedig csak tetézte a dolgot. Úgy döntöttem, nem hallgatok az új nevemre. Ahogy ezt kitaláltam, a fejem előre csuklott, az azt eltaláló párnától. Ez az állat hozzám vágott egy párnát?! Ez azért már több volt a soknál. Indulatosan kimentem a konyhából. A srácok persze egytől egyig jót szórakoztak ezen.
- Na ide figyelj! Sok mindent eltűrök, de azt, hogy egy magad fajta cselédnek nevezzen, azt nem! Megköszönném, ha moderálnád magad!- szóltam rá, előtte állva. 
- Hogy kinyílt a kis árva lányka csipája!- vihogott saját magán. Na itt már kínos csend telepedett a többiekre. Óvatosan Harry felé pillantottam. Esze ágában sem volt megvédeni. 
- Ne beszélj olyanról, amit nem éreztél át sosem! Még neked sem kívánom, hogy ezt megtapasztald.- feleltem csendben, majd kikerülve a kanapét, felmentem a szobámba. Leültem az ágyamra és némán bámultam magam elé. Jobb lett volna, ha a szüleim helyett én halok meg. Őket rengeteg ember szerette, engem pedig csak két személy ezen a világon. Anne és Gemma. Tisztában vagyok vele, hogy ha meghalok, nekik eléggé fájni fog, de a világ nagy részét megkímélném a jelenségemtől. Ilyen egészségtelen gondolataim közt talált rám Harry. 
- Hagyj békén!- kértem dühösen.
- Ne haragudj rám!- kérte.
- De haragszom! Kérlek, HAGYJ BÉKÉN!- feleltem megemelve a hangomat. Elfordítottam a fejem, de ő nem tágított. Megállt előttem és térdre ereszkedett.
- Diana, nézz rám!- vette könyörgőre. Én meg persze azért sem. Ráadásul a szemeimet is lehunytam. Egyik kezét a combomra tette és végigsimított rajta. Lábaimat felhúztam az ágyra, majd csendben zokogni kezdtem. 
- Harry, menj ki, kérlek! Nem akarom, hogy sírni láss!- hajtottam fejem a térdemre. 
- Tudd, hogy haragszom magamra, amiért nem védtelek meg!- suttogta, majd nyomott egy puszit a fejem búbjára és elhagyta a szobámat...