#1 Ízelítő

Kezdjünk egy kis életút ismertetéssel. A nevem Diana Lindenberg . Eredetileg Leila Lindenberg volt a nevem, de erről később. Hat éves voltam, mikor a szüleim egy munkahelyi balesetben meghaltak mindketten. Pont rosszkor, ugyanis a családban ekkor nagy volt a feszültség, így senki sem vállalta el, hogy magához vesz, akár csak egy kis időre. A szüleim főnöknője, Anne úgy döntött, hogy ő fog felnevelni. Egyrészt azért, mert gyötörte a bűntudat és felelősnek érezte magát, másrészt azért, mert undorítónak tartotta a családtagjaink viselkedését, amiért úgy próbáltak lökni egymáshoz, mint egy darab rongyot. Gemma és Harry egyaránt nagyon örültek, hogy lett egy mostoha húguk. Anne mindig hercegnőmnek szólított, egy nap pedig elhatározta, hogy Diana névre keresztel. Mindenki szerint ez illett hozzám inkább. Szóval hivatalossá vált. Így lettem Diana Lindenburg. Ahogy telt az idő, minden változott. Mikor igazán elkezdett érni Harry, elhidegült tőlem, majd egyenesen megutált. Gemma persze próbálta dorgálni öccsét, de jó kamasz lévén csak a saját igazít fújta. Nem csak Harry, ért, hanem én is. És ő minél jobban gyűlölt, én annál jobban megszerettem. Többé nem testvérként tekintettem rá. A mély pont viszont ott jött, mikor Gemma a középiskola után egyetemre ment és elköltözött. Nem volt többé, aki védelmezzen. Én lettem Harry és a barátai mindennapi szórakozása. Anne persze ebből mit sem sejtett, rengeteget dolgozott, mikor hazaért, Harry felvette az ártatlan kis angyal álcát és aranyos volt velem. Már amikor Anne látó- és hallótávolságon belül volt. Én viszont tudtam, hogy ő maga a megtestesült ördög. Na jó, valljuk be, egy szívdöglesztő, nagyon szexi ördög. Na és akkor elértük a jelent. Gemma 23 éves, Harry 19, én pedig 18. A napokban kint voltam a nappaliban és Harry házimunkáját csináltam. Hogy miért? Mert nem akarom, hogy Anne csalódjon benne. Ő úgysem csinálná meg. Az ajtó hirtelen kinyílt és Harry lépett be rajta 4 barátjával. Félénken köszöntem nekik. Bejöttek, leültek a kanapéra, majd Harry rám nézett.
- Itt vagy még?- kérdezte.
- Hát, láthatod!- feleltem kimérten.

- Akkor húzz befelé a szobádba!- ordított rám. Ez nagyon fájt. A szobám helyett a mosdóba rohantam. Elővettem a dugihelyemről egy pengét és egy kézi törölközőt. 

Annyira szeretem, de ő szörnyen bánik velem. Meg kéne halnom, hátha akkor boldog lenne. Sosem fog viszont szeretni! 

Ilyen gondolatok cikáztak a fejemben, miközben a mosdókagyló felé tartott csuklómon ejtettem egy közepes mélységű vágást. Tudom, hogy hülyeség amit csinálok, de egyszerűen máshogy nem tudom enyhíteni a fájdalmamat. A fehér mosdókagylót kezdi beszínezni a vérem. Elég lesz. A törölközőt a vágásra szorítva igyekszem elállítani a vérzést. Mikor sikerült, eltüntettem az árulkodó jeleket, letöröltem könnyeimet és még kicsit szipogva, de visszamentem a konyhához. 

- Mit nem lehet azon érteni, hogy takarodj a szobádba?- kiáltott rám dühösen. Ebben a pillanatban belépett Anne. 

- Hogy beszélsz ezzel a lánnyal, Harold? Nem ő lesz, aki bevonul a szobájába, hanem te! Indíts, egy kettő!- parancsolt fiára. A srácok kikerülve Anne-t leléptek, Harry pedig dühöngve ment be a szobájába, hallottam, ahogy beleüt egyet a falba. Leültünk a nappaliban és beszélgetni kezdtünk. Érdeklődtem szeretett nevelőanyám napjáról. A sablontémák után rátért arra, amitől tartottam.

- Diana, te félsz a fiamtól?- kérdezte bizalmasan. 

- Az igazat megvallva, eléggé félek tőle.- vallottam be.

- Ne tedd! Nem úgy neveltem, hogy megütne egy nőt.- bátorított.

- Csak hogy engem emberszámba sem vesz, nemhogy még nőnek tartson.- motyogtam. Úristen, most elszóltam magam! 

- Mondd csak, mióta viselkedik így veled?- tette fel a kérdést, amitől rettegtem. Döntés előtt álltam. Vagy elmondom neki, hogy évek óta, és akkor Harry nagy büntetést kap, amiért valószínűleg visszaadná a "szívességet" és kegyetlenül szívatna, vagy a másik véglet, hazudok, hogy megmentsem a fiút, akit tiszta szívemből szeretek. 

- Nem tudom, nem igazán volt még rá példa. Talán csak rossz napja volt.- vettem védelmembe.

- Meglehet.- helyeselt.- Ha véletlenül mégis sor kerülne ilyenre, nyugodtan védd meg magad!-ölelt magához. Későig beszélgettünk, majd Anne után elmentem én is tusolni. Egy apró sort volt rajtam és egy csőtop, mikor mentem vissza a szobámba. Út közben láttam, hogy nevelőanyám szobája sötétbe borult, tehát alszik. Harry a szobája ajtajában állt. Ridegen nézett rám, majd pillantása végigfutott testemen. Lehajtottam fejem, ahogy elmentem mellette. Illetve, ahogy próbáltam elmenni mellette. A csuklóm után kapott és nem engedett továbbmenni. 

- Hé, Diana! Azt szeretném, hogy sajnálom a mait. Nagyon szemét voltam veled. Meg tudsz bocsájtani?- nézett rám igéző zöld szemeivel. Szégyenlősen elmosolyodtam, szememet pedig lesütöttem.

- Persze, felejtsük el!- feleltem a lábujjaimat bámulva. 

- Csodás!- mondta. Már így is csodálkoztam, hogy kedves velem. 13 éves kora óta nem volt ilyen velem. Aztán az eddigi csodálkozásomat felülmúlta. Sohasem gondoltam, hogy valaha megtörténik, de megtörtént!