II/14 Ballépés

Teljesen be voltam pörögve, ugyanis ma este T. Mills koncertre megyek. Nagyjából azóta odáig vagyok érte, hogy először láttam egy klipjét. Az egyetlen, amit sajnálok, hogy egyedül megyek, ugyanis a barátnőim nem szeretik/nem ismerik, Harry pedig két napig New York-ban lesz a bandával. Nem baj, elleszek egyedül is, elvégre csak egy óra visítás lesz a dolgom.

***

Egészen az első sorba furakodtam és vártam a koncert kezdetére. Onnantól, hogy megpillantottam először a színpadon Travis-t, egészen a koncert végéig mantraként ismételgettem magamban, hogy "jegyben járok"

A koncert után mentem kifelé az épületből egy buszmegállóhoz. Nem akartam kocsival jönni, mert nem tudtam, hogy fogok-e inni. De aztán végül nem ittam. Gyorsan szedtem a lábam a sötét utcán. 

- Hé, kiscsaj!- szólt ki egy ismerős hang az épület mögötti zsákutcából. Nem akartam foglalkozni vele, tovább indultam. Hirtelen előttem állt életnagyságban Travis. Hú, nagyon magas. 

- Hová szaladsz ennyire?- vigyorgott rám. Azt hiszem, tetőtől talpig vörös lehettem.

- Haza?- feleltem. Már én sem voltam benne biztos. Szedd össze magad, hülye picsa, vőlegényed van!

- Nem maradsz egy kicsit velünk?- kérdezte szégyenlős mosollyal. Édes volt. Mi? Fogd be és indíts haza! Tuti, hogy nem maradsz!

- Miért is ne?- csúszott ki a válasz. Gyökér vagy! Ujjait az enyémekre kulcsolva vezetett maga mögött. A lépcsőn még két srác ült. Travis is közéjük telepedett. Így is kitűnt, mennyivel magasabb. 

- El is felejtettem. Mi is a neved?- pillantott fel rám, ahogy feszengve ácsorogtam előtte. A lépcsőt elfoglalták, a földre meg nem ülök, nem vagyok a kutyájuk.

- Diana. A nevem Diana Lindenberg.- feleltem. Sejtelmes pillantással nézett végig rajtam.

- Gyönyörű név, akárcsak a viselője.- villantotta meg megnyerő mosolyát. A srácok felálltak, vállon veregették Travis-t és bementek az ajtón. 

- Jót állsz magadért, vagy csak félsz mellém ülni?- gúnyolódott.

- Nincs okom félni tőled. Legalábbis remélem.- dadogtam. Hitetlenkedve vonta fel a szemöldökét. Nem hisz nekem? Eloszlattam a kételyeit és mellé telepedtem. Előhúzott a zsebéből egy spanglit és rágyújtott. Tisztában voltam vele, hogy szív és sosem ítéltem el miatta. Az ő élete. 

- Kérsz?- nyújtotta felém. Nem nem kérsz! Eszedbe se jusson!

- Nagyon meg fog ütni?- kérdeztem ódzkodva.

- Nem, kevés van beletöltve. Fellépés után nem szoktam túl keményen szívni.- nyugtatott. Elvettem a még mindig felém tartott füves cigit és beleszívtam. Az első slukktól még nem éreztem semmit. Szinte slukkonként váltogattuk és fokozatosan éreztem a hatását. Mintha kiléptem volna a testemből. Olyan könnyűnek éreztem magam, mint még sosem. Mondjuk tény, hogy néhány helyen, mintha lyukat égettek volna az emlékezetembe. A fejem az ajtónak támasztottam, mellettem Travis ugyanígy. 

- Tudod mi a gáz?- fordultam lassan felé. 

- Mi?- kérdzte.

- Hogy majdnem férjnél vagyok, de itt ülök veled beszívva és azt akarom, hogy megcsókolj.- nyögtem ki. Tompa lelkiismeretem visítva tiltakozott. Totálisan elment az eszem.

- Én azt mondom, amit bemariskázva csinálsz, azért nem vagy felelős. Vagyis igen, de mégsem. Gondolom érted.- magyarázott. 

- Igen, vágom.- bólogattam. Fura érzés. Felém nyújtotta a kezét. Elfogadtam és az ölébe ültetett. Mit művelsz? Gondolj a kibaszott gyémántra az ujjadon! Gondolj Harry-re! Gondolkodj már!-ordítja a tudatom, de a marihuána teljesen gátol a gondolkodásban, főleg, hogy Travis puha ajkai az enyémet becézgetik. 

- Meg tudnám ezt szokni.- motyogta, mikor ajkaink elváltak. Hirtelen maró bűntudat támadt bennem, annak ellenére, hogy a fejem teljesen tompa volt. A testem teljesen külön életet élt és elkezdtem Travis arcát simogatni. Meglepően puha bőre van. Ujjaim a piercingjeire tévedtek, majd le a nyakán a kigombolt pulcsija nyakához, ahol kivillant néhány tetoválás. 

- Igazán vonzó srác vagy, Travis.- sóhajtottam. 

- Késő van, haza kéne, hogy vigyelek.- morogta. Ő sem akarta nagyon, ahogy én sem.

- Van benne valami.- bólintottam. Elindultunk egy kocsi felé. Az útról nincs semmi emlékem. A lakásba érve Harry otthon fogadott. Rettentő dühös volt az ábrázata.

- Szóval ott maradtál azzal a sráccal?- füstölgött.

- Egyetlen csók volt, nyugodj már meg!- oltottam le. Jézusom, mit mondtam?

- Hogy mi? Te megcsókoltad?- hitetlenkedett. A hangjában csengett a csalódottság és a fájdalom. Az elmém józan része sírva kuporodott össze a földön, hogy ekkora gyökér vagyok.

- Be vagyok tépve, mint az állat.- közöltem. Bárcsak meghalnék végre! Annyi hülyeséget beszélek, hogy az már fáj. 

- Füveztél?- kerekednek ki a szemei. A válaszomat sem várta meg, orrnyergét dörzsölte.

- Sajnálom.- nyögtem.

- Tűnés!- szólt rám. Hangja alig hallható volt, viszont a kába testemre hideg zuhanyként hatott.- Takarodj a házamból!- suttogta. Nem tudtam mit tenni. Nem szegültem ellene. Megfordultam és kisétáltam a házból. Már majdnem tiszta volt a fejem. Elindultam az utcán céltalanul. És itt megint van egy nagy emlékezet kiesés. Reggel a szobánkban ébredtem. Először azt hittem, hogy csak álmodtam az egészet. De mikor lementem az emeletről és Harry jeges pillantása fogadott, rögtön rájöttem, hogy nincs olyan szerencsém. Szinte elfelejtettem a sajgó testemet, ahogy átható rideg pillantásával szinte átdöfte a mellkasomat. De mi a jó fenétől fáj mindenem?