II/16 Az utolsó dal

Nos, ehhez is elértünk, drágáim! Az utolsó rész. A sztorinak két fajta kimenetelt írtam, az alternatív befejezés legfőképp a legjobb barátnőm miatt íródott, mert ő utálja a happy endet, én pedig utálom, ha bosszús miattam. Nagyon hálás vagyok az eddigi megközelítőleg 50.000 oldalmegjelenítésért, a 213 hozzászólásért, a 31 feliratkozóért a facebook csoport 26 tagjáért, a kitartásotokért, a sok kedves üzenetért és főképp azért, hogy végig kísértetek engem életem első befejezett blogján (az előző blogjaimról inkább nem ejtenék szót) Valami meghalt bennem, mikor a blog címéhez odaírtam, hogy "befejezett" Nagyon remélem, hogy a Different-et is szeretni fogjátok legalább ennyire. Még egyszer szeretnék köszönetet mondani a meseszép kinézetért Gabinak, aki volt olyan kedves és elvállalta a Different külsejével való munkálatokat is. Itt is, és valószínűleg még úgy ezerszer megköszönöm neked Facebook-on! Borzalmasan szeretem minden egyes olvasómat! Nem is húzom tovább a szót, hagy szóljon Az Utolsó Dal! 
xx

*Külső szemszög*

Diana Styles 35 évesen a 15 éves lányával, Jade Eleanor Styles-al él, New York vezető modellügynökségének alapítóigazgatójaként, emellett festőként és fotósként is tevékenykedik. Egyedül neveli a lányát.

*Diana szemszöge*

*Visszatekintés vége*

A lányom elképedve ül a kanapén. Egész életében annyit hallott az apjáról, hogy "majd ha eljön az ideje, mesélek róla" "jobb, amíg nem tudsz róla" "nem vagy még készen rá, hogy elmeséljek mindent, és én sem vagyok kész rá" Elhiszem, hogy idegesítő volt és persze nehéz is. Nekem is az volt. Pocsék volt, mikor a kórházban a többi baba közt feküdt és az üveg előtt néhány apa beszélgetett büszkén a gyerekéről, miközben én ott álltam. Jade mindig kilógott a sorból egy kicsit. A többi gyerekért gyakran az apjuk ment el az iskolába, érte a sofőrünk. Kidolgoztam a belem, hogy az ügynökség által a legjobbat adhassam a gyerekemnek. Na meg persze az üzlet, amit Harry-vel kötöttünk. Ő amolyan gyerektartás-szerűen utal havonta, akármennyire is próbáltam lebeszélni róla, cserébe a képekért, amiket küldtem neki. 

- Komolyan a legendás, híres és csodás Harry Styles az apám?- nyögte ki végre fél óra után.

- Attól tartok, szívem.- bólogattam. 

- Akkor a képen, ami a szobádban van, az ő?- kérdezte. Ó, a festészeti érdekeltségem azzal a képpel kezdődött. Nagyjából 5 hónapos terhes voltam, mikor annyira unatkoztam, hogy festésre vetemedtem. Lefestettem egy férfialakot, aki háttal áll és tépázott angyalszárnyai vannak, a bőrét sebek borítják, a haja pedig göndör, akár Harry-nek. Odáig voltam a végeredményért. Azóta lóg a szobám falán. 

- Igen kicsim, az ő.- mosolyodtam el. 

- Azok alapján, amit meséltél, nagyon szeretted őt.- mosolygott keserűen. 

- Nem, én még mindig szeretem. Nem múlik el nap, hogy ne gondolnék rá, hogy ne jutna eszembe az a csodás férfi, akitől a legszebb ajándékot kaptam.- motyogtam.

- Úristen, mi volt az anyu? Áruld el!- könyörgött izgatottan.

- Te! Te voltál az.- simítottam meg az arcát. Hatalmas zöld szemeiben könnyek gyűltek. Hálás könnyekkel bújt hozzám. Lágyan simogattam a haját.

- Szerinted ő is gondol ránk?- tette fel a kérdést. Meglepődtem. Igazából, fogalmam sincs. 

- Remélem.- feleltem diplomatikusan. Egy ideig csendben ült mellettem, majd újra rám nézett.

- Én meg még azt hittem, hogy rossz az, mikor egy seggfej szakít velem. Sehol sincs ahhoz, mikor egy másik kontinensen élsz a szerelmedtől.-állapította meg. Okos lány. 

- Bizony. És annak az idiótának az az egy szerencséje, hogy apád nem velünk él. Mert ha úgy lenne, a srác tuti, hogy nem merne mocskolni a Twitteren téged.- mosolyodtam el. Eszembe jutott, mikor Harry nekiment Oli-nak, vagy mikor a klub előtt azok a srácok szekáltak, ő pedig a puszta szavaival elűzte őket.
- Anyu! Ha újrakezdhetnéd az életedet, akkor is mellettem döntenél?- vágta hozzám a kérdést. Micsoda feltételezései vannak ennek a csajnak!
- Akármit ajánlanának veled szemben, mindig téged választanálak!- öleltem magamhoz.
- Szeretlek!- nézett fel rám. A legszebb szó, amit egy anya a 15 éves lányától hallhat.
- Én is. De akkor is meg kell csinálnod a történelem beadandót.- nevettem.
- Basszus! Azt hittem, le tudlak kenyerezni.- vallotta be, majd mosolyogva elvonult a szobájába. Elővettem a telefonomat, hogy írjak egy sms-t.

- Jade Styles!- kiáltottam.

- Igen, Diana Styles?- hallottam lányom vidám, csilingelő hangját a szobájából. 

- Gyere egy kicsit!- kértem. Néhány másodperc múlva már előttem termett. Egy toll lógott ki a szájából és a történelem könyvét szorongatta. A gimi első éve nem könnyű. 

- Holnap jönnek keresztanyádék. Segítesz nekem beágyazni a szobákban?- villantottam rá a megnyerő mosolyomat.

- Akkor holnap kell mennem suliba?- pislogott rám. Könyörögni akar.

- Holnap igen, de csütörtökön és pénteken igazolok neked.- egyezkedtem.

- Oké.- rázott velem kezet.

- És ha olyan drága vagy, hogy segítesz, akkor én pedig befejezem a töri esszét.- ajánlottam. 

- Te vagy a legjobb!- ugrott a nyakamba. 

- Tudom!- kacagtunk. Együtt beágyaztunk a szobákban Tomlinson-éknak. 

- Menj, zuhanyozz le és irány az ágy. Befejezem az esszét, a dolgozószobában lesz.- nyomtam egy puszit Jade homlokára. Bólintott és tette, amire kértem. Ez a jó a mi kapcsolatunkban. Úgy poénkodunk, mint a barátnők, mindent megbeszélünk, mégis azért megvan a tudat, hogy én vagyok a felnőtt, ő pedig a gyerek. Miközben az asztal felé görnyedve dolgoztam a beadandón, megcsörrent a telefonom. 

- Szia Mrs. Tomlinson! Baj van?- érdeklődtem, megosztva a figyelmemet.

- Még nincs, viszont szerintem holnap félárvák lesznek a gyermekeim, ha rájössz, mit művelt a férjem. És előre szólok én a te érdekedben erősen tiltakoztam.- hadart.

- El! Nyugi, tuti nem nagy dolog! Holnap meglátom, hogy kiherélem-e Louist, vagy sem. Puszillak, holnap találkozunk!- búcsúztam el, majd letettem. Végeztem a beadandóval is és végre jöhetett a megérdemelt pihenés. Húsz modellt kellett ma értékelnem. Fárasztó, de imádom a munkámat, főleg, hogy Raina mellett dolgozok, ugyanis ő a helyettesem, ha úgy tetszik.

Reggel igen korán keltem, Jade is még aludt. 

- Jó reggelt, Miss Styles!- köszönt Jeremy, a sofőrünk. Olyan, mintha az apám lenne. Egyszerűen imádom.

- Magának is, Jeremy! Kíván reggelizni?- érdeklődtem. Megcsóválta a fejét. 

- Jó reggelt mindenkinek!- köszönt ásítva, bár vidáman Jade. Nyomtam egy puszit a homlokára.

- Ma én viszlek el a suliba.- jelentettem be.- Beszélek az osztályfőnököddel a két nap igazolásáról.- folytattam. 

- Oké. Akkor Jeremy ma pihen?- kérdezett vissza a müzlijével bíbelődve.

- Nem. Ő majd a reptérre megy.

- Értem. Megyek öltözni!- viharzott el. Én már egy ideje felöltöztem, úgyhogy nagyjából csak vártam. 

- Mehetünk!- jött le a lépcsőről a válltáskáját becsatolva. 

- Töri beadandó?- kérdeztem.

- Hozom!- fordult vissza. Halkan felnevettem. 

- Asszonyom, azt hiszem még sosem hallottam nevetni!- jegyezte meg Jeremy.

- Egyszer mindent el kell kezdeni!- mosolyogtam rá. 

- Igazán elbűvölő a kacaja, akárcsak a kis hölgyé.- állapította meg.

- Azért van, amit tőlem is örökölt, annak ellenére, mennyire hajaz az apjára.- tettem hozzá komoran.

- Elnézést, tudhattam volna, hogy ide fogunk kilyukadni. Mélységesen sajnálom!- szabadkozott. 

- Itt vagyok!- jelentette be Jade. Elköszöntem Jeremy-től, majd elvittem suliba a lányomat. Jade beült a terembe, ahol órája lesz, én pedig a folyosón igyekeztem az osztályfőnökéhez. A folyosón már messziről kiszúrtam a srácot, aki összetörte a szívét. Ugyan személyesen nem mutatta be nekem és sosem találkoztunk, mutatott róla képet. 

- Öcsém, ki ez a bige?- súgta oda a haverjának. Lehet, hogy lassan középkorú vagyok, de a hallásom tökéletes. Megálltam és visszafordultam.

- Eláruljam, kölyök, hogy ki ez a bige?- mutattam magamra.- Annak a lánynak az anyja, akit te Twitteren hordasz el mindennek. Azt ajánlom, hogy nagyon gyorsan fejezd be ezt! Mikor hazaérek és felmegyek Twitterre, nem akarok látni egy kiírást sem, ami Jade Styles-ról szól! Értve vagyok? Remek! További szép napot, srácok!- mosolyogtam rájuk, majd folytattam az utamat az osztályfőnökhöz. Szerencsém van vele. Nem sokkal idősebb nálam és nagyon rendes. Természetesen elengedte Jadey-t. Otthon tűkön ülve vártam, hogy Jeremy megérkezzen a legjobb barátnőmmel és a családjával. Fél éve találkoztunk utoljára. Idegesen masíroztam a hatalmas nappaliban. A cipőm sarka kopogott a csempén. Hirtelen kinyílt az ajtó. El rohant be rajta. A nyakamba ugrott. Összeszorított szemekkel ölelgettük egymást. 

- Amikor kinyitod a szemed, lehetőleg ne felejts el lélegezni és ne vágd hozzá az első mozdítható tárgyat a férjemhez, oké?- kérte el. Annyira felcsigázott, hogy muszáj voltam kinyitni a szemem. És akit akkor láttam, teljesen ledöbbentett. Harry Styles ácsorgott a nappalimban. Alig változott valamit. Talán a haja fakult valamicskét és a szeme sem olyan élénk nyári zöld, de még távol áll a sivár téltől. Megölelgettem a keresztlányomat és a bátyját, majd odaléptem Louis-hoz.

- Louis William Tomlinson! Meg szeretnél ölni?- érdeklődtem szemöldök-vonogatva. Meg sem vártam a válaszát, Harry elé sétáltam. Megálltam előtte. A magassarkú cipőm ellenére még mindig pici voltam hozzá képest. Elbűvölve néztem néhány pillanatig. 

- Mit keresel itt?- vontam kérdőre ridegen. A levegő megdermedt a helyiségben.- Tudod mit? Ne válaszolj! Csak ígérd meg, hogy nem hagysz el soha!- suttogtam el a végét és a karjaiba borultam. Utoljára akkor láttam, mikor egyszer eljött, hogy megnézze Jade-t. Könnycseppek kószáltak az arcomon, ahogy felnéztem rá és mélyen, hosszan megcsókoltam. 

- Hiányoztál, szerelmem!- duruzsolt mély hangján. Szorosan az ölelésébe bújtam. Úgy éreztem magam, mintha 15 évvel fiatalabb lennék. Aztán újra anya lettem, mikor sms-t kaptam a lányomtól.

- Eljössz a lányunkért?- érdeklődtem. Nyomott még egy csókot az ajkamra.

- Persze!- mosolygott. Még mindig makulátlanul gyönyörű a mosolya. Kocsiba pattanva elindultunk. Az utat végigbeszélgettük. Sok megbeszélnivalónk volt. A suli előtt leparkoltunk, Jade pedig szaladt ki a portáról Kiszálltunk mindketten. A lányom megállt és ugyan olyan mereven bámult, mint tegnap a kanapén. 

- Ezt most álmodom? Csípj meg, anyu!- kért. 

- Nem csipkedlek feleslegesen. Nem álmodsz!- közöltem vele, mire felocsúdott a döbbenetből és lassú léptekkel eltüntette közülünk a távolságot. 

- Nem tudom mennyit hallottál rólam, de...-kezdte volna Harry.

- Apu!- sikított fel örömkönnyekkel áztatott arccal Jade és az apja karjaiba vetette magát. A kocsinak dőlve mosolyogtam rajtuk. Annyira jó volt végre együtt látni a családomat. 

- Anyut ne hagyjuk ki!- mondta Harry és engem is berángattak az ölelésbe, ami így olyanná vált, mint egy csapatmegbeszélés a rögbi meccseken. Haza indultunk, tekintve, hogy vendégeink vannak. Harry vezetett, mert ahogy régen mondta, kiheréltem azzal, ha ő is a kocsiban van és én vezetek. Mellette ültem az anyósülésen és a szabad kezét szorongattam, Jade pedig hátul ült és megállás nélkül beszélt. Na hogy ezt kitől örökölte, az rejtély marad. 

- Tudod ki hívott moziba?- vigyorgott rám Jade a sminktükörből. Harry megfeszült a mondat hallatára. Édes volt, hogy rögtön így védi.

- Lassíts kicsim, apunak még meg kell szoknia, hogy lánya van, meg hogy 15 éves lánya van, azt pedig végképp meg kell szoknia, hogy gyönyörű, csinos 15 éves lánya van.- mosolyogtam. Néhány másodpercig bírtam és előjött belőlem a tinilány.

- Na jó, ki vele!- kértem. Egy pirosnál álltunk éppen. Harry rám nézett, majd Jade-re, utána ismét rám, végül egy eszméletlen édes, és talán büszke mosoly terült el az arcán, ahogy tovább indultunk.

- Dan.- pirult el a kislányom a hátsóülésen. Értetlenül összevontam a szemöldökömet.- Raina néni fia, Dan.- világosított fel. 

- Majdnem egy napon születtetek.- jutott eszembe. Nemsokkal, hogy ide költöztem New York-ba, Raina is közölte, hogy terhes. Együtt mentünk nőgyógyászhoz és kiderült, hogy Raina már kicsit régebb óta várandós. Így együtt csináltuk végig. Hamarosan hazaértünk. Jade előttünk ugrándozott be a lakásba. 

- Olyan, mint te.- mondta Haz, ahogy kézen fogva mentünk be utána.

- Rád is hasonlít.- kötekedtem. 

- A szeme az enyém.- villantott egy szégyenlős-büszke mosolyt.

- Egyértelműen!- bólogattam. A srácaink együtt nyúzták Jeremy-t, hogy vigye el őket fagyizni. Miután áldásunkat adtuk, ők elhúztak. A borosüveg pedig pukkant. 

- Mire igyunk?- kérdezte Harry. Jogos kérdés.

- Igyunk arra, hogy egy kis segítséggel ugyan, de 15 év után egymásra találtatok! Igyunk a gyönyörű gyerekeinkre és igyunk az olthatatlan szerelemre!- tanácsolta El, miközben tiszta szerelemmel a tekintetében nézett Louis-ra. Hasonló pillantással ajándékoztam meg Harry-t, miközben koccintottunk. Azt hiszem, az életünk rendeződni látszik. 

Epilógus:

A hatalmas házunkat eladtuk, Raina és én átköltöztettük az ügynökség főhadiszállását Londonba, a srácainkat is londoni suliba írattuk és szépen hazaköltöztünk. Harry és én összeházasodtunk. A lányom beleszeretett a munkatársnőm és barátnőm fiába, Dan-be és azóta is együtt vannak. A One Direction tagjai komolytalan, hülyülő srácokból érett férjekké és apákká váltak. És ugyan lement az utolsó dal is, a rajongók és a feleségeik szívében még mindig ott él az öt srác a színpadon, ahogy nyomják a showt! 

Alternatív befejezés:

Zavartan ébredtem fel. A telefonom az éjjeli szekrényemen pihent. Éppen érte nyúltam, mikor anyám lépett be a szobába, az igazi anyám.

- Kis hölgy, kifelé az ágyból! Jerry tanár úr bármelyik percben megérkezhet!- korholt hidegen. Jaj, a magántanár. Miután anyám megbizonyosodott, hogy nem heverészem tovább, magamra hagyott. A gardróbomban kutatva elgondolkodtam. Anyám főnöknőjének fia, Harry járt a fejemben. Néhányszor találkoztunk, mikor a családjainknak közös programja volt. Ki nem állhat engem. Pedig én bármit megadnék érte, egyetlen csókjáért is! Természetesen ha csak próbálkoznék, a barátnője, a szintén híres Kendall Jenner kitekerné a nyakam. Ő bámulatos. Csinos, szép, és a Kardashian lányok húga. Sehol sem vagyok hozzá képest. Egy idétlen, jellemtelen kis lány vagyok, bár tény, hogy egy évvel fiatalabb nálam, mégis sokkal érettebb idomai vannak. A mellei nagyjából kétszer akkorák, mint az enyémek, valószínűleg ez a Nagor mellimplantátum érdeme. 

- Leila Lindenberg!- ordítja apám. Már megint dühös. Azt hiszem, ő nem szeret engem. Mindig csak bosszúságot okozok neki. Sosem volt rám büszke, akkor sem mikor országos karateversenyen első helyezést értem el. Felrepedt ajakkal, de büszkén léptem elé, ő pedig csak annyit mondott, hogy amatőr hiba volt hagyni, hogy az ellenfél bevigye az ütést, ami felrepesztette az ajkamat. Az anyám viszont büszke volt. Hogyne lett volna, mikor teljes mellszélességgel, és évente jó néhány ezer fonttal áll ki a nők bántalmazása és a nemi erőszak ellen. Ez az egyik a rengeteg indok közül, amiért felnézek rá. Ez, hogy elviseli és tudja szeretni az apámat, na meg a tíz centis magassarkú, ami miatt természetellenesen magasabb nálam. Gondolataimból kiverekedve magamat, felkapom a füzeteimet és rohanok le az emeletről a pedofil hajlamú magántanáromhoz. Akármennyire szeretem az anyámat és hálás vagyok a szüleimnek, többek közt az életemért, sokkal másabb lenne minden, ha Harry Styles karjaiban aludhatnék el minden este.