#20 Vita

Csütörtökre ébredve kicsit elszomorodtam. Kezdtem érteni, hogy mire gondolt Harry. Ahogy az oldalamon feküdtem és éreztem a hátamhoz simulni csupasz mellkasát, ahogy álmában is egyik karjával szorosan magához húzott, hallottam, ahogy édesen szuszog mögöttem, tudtam, hogy velem van, még. Lelki szemeim előtt megjelent a kép, ahogy a reptéren a karjai közt fojtom vissza a könnyeimet, majd mikor muszáj menniük, egy utolsó csók után végignézem, ahogy felszállnak, majd hátat fordítok és hazamegyek. Aztán az is eszembe jutott, hogy Franciaország, azon belül is Párizs a szerelem városa. Mi lesz, ha merő véletlenségből összefut egy lánnyal, aki több, mint én? Belehalnék, ha továbbra is mellette kéne élnem úgy, hogy nem ölelhetem át, amikor akarom, hogy nem csókolhatom meg, amikor csak akarom és a szíve már másért dobog. Lassan szembefordultam vele és hozzá bújtam. Úgy imádom az illatát. Pillantásom nyakára tévedt. Még mindig látszott a tegnapi harapásaim nyoma. A véraláfutásokról nem is beszélve. Halkan felkuncogtam. Harry lassan kinyitotta a szemeit és rám nézett.
- Jó reggelt!- nyomott egy apró csókot ajkaimra.
- Neked is! Felébresztettelek?- kérdeztem.
- Nem, már egy jó ideje ébren vagyok, csak lusta voltam kinyitni a szememet. Meg amúgy is meg akartalak várni.- mesélte. Olyan elképesztően édes volt, ahogyan göndör fürtjei kócosan keretezték zöld szemeit. Fölém hajolt, lábai az enyémek közt voltak és alkarjain támaszkodott két oldalt mellettem. Mindennél jobban vágytam a csókjára. Nem kínzott sokáig, ajkait az enyémekre nyomta. Illetve, csak akarta, mert mielőtt összeérhettek volna, az ajtó kinyílt és Gemma lépett be.
- Upsz!- ez volt minden, amit mondani tudott.
- Igen, Gem, upsz!- háborodott fel Haz.- De ha már itt vagy, talán elmondhatnád, mit akarsz..- noszogatta nővérét.
- Csak meg akartam kérdezni, hogy kijöttök-e velem délután a reptérre.- érdeklődött.- Megyek vissza.- közölte.
- Persze, megyünk!- biztosítottam mosolyogva, majd felnéztem Harry-re és leesett, hogy mi bizony nem változtattunk pozíciót.
- Oké, lassan jöhetnétek reggelizni.- mosolyodott el Gem, majd kiment a szobából és becsukta az ajtót.
- Harry...- szóltam.- Ugye tudod, hogy a nővéred bent volt a szobában, rajtunk pedig a takarón kívül semmi sincs, a padlóval ellentétben, ahol este szétdobáltuk a ruháinkat?!- képedtem el.
- Ugyan, Diana. Gemma a nővérem. Ismer engem. És tudja, hogy milyen vagyok.- vigyorgott kajánul.
- Efelől nincsenek kétségeim.- nevettem fel.
- Na, húzzunk kajálni!- mondta.
- Előbb talán öltözzünk fel!- ajánlottam.
- Jó ötlet!- bólintott, majd kimászott az ágyból, én pedig rögtön a takaró után kaptam és nyakig magamra húztam.
- Mit művelsz?- nézett rám, miután magára rángatott egy alsógatyát.
- Takargatom magam?- kérdeztem, azt hiszem magamtól. Erre hitetlenül felnevetett.
- Láttalak már ruha nélkül.- mondta.
- De az éjszaka volt, sötétben!- érveltem.
- Hidd el, gyönyörű vagy!- lépett mellém és megfogta a kezem. Felültem, a takaró pedig lecsúszott a csípőmig, közszemlére téve melleimet. Vörösödött a fejem, mint állat, Harry pedig egyáltalán nem segített azzal, hogy jóízűen nevetett.
- Most mi ezen olyan vicces?- takartam el az arcomat, de már én is nevettem.
- Olyan édes vagy, mikor zavarba hozlak.- mondta halkan. Megkordult a gyomrom, mire felpattantam az ágyból és valami ruhát kerestem. Tekintve, hogy Harry szobájában csak a szennyesem volt, kunyiztam egy pólót meg egy bokszert és úgy mentem le kajálni.
- Milyen nyálasan boldogok vagytok. Egymás ruháit hordjátok.- röhögött ki Gem.
- Azért, ez nem egészen...- kezdtem.
- Igen, mondjuk ez nagy áldozat, mert a tanga eléggé vágja a tökömet.- vágott közbe Harry. Egy pillanat néma csend, majd mindhárman elkezdtünk röhögni.

*Pénteken a reptéren*

Akármennyire akartam is, az időt se megállítani, se visszapörgetni nem tudtam, így eljött a pillanat. Ott álltam a reptéren Harry karjai közt és igyekeztem telítődni az illatával, amit annyira imádok. Néhányszor felnéztem rá, ő pedig megcsókolt, de leginkább csak hozzábújtam és kihasználtam minden pillanatot. Mikor aztán az az idegesítő picsa bemondta, hogy megkezdték a felszállást, egy utolsó búcsúcsók után elváltunk egymástól és végignéztem, ahogy a gép ajtajához sétálnak, majd eltűntek a szemem előtt. Sóhajtottam egyet, majd hazamentem, hogy megkezdődhessen az egy hetes szenvedés. Két napig otthon döglöttem, mert El a szüleinél volt, Dani pedig folyamatosan próbálni volt, amikor pedig volt egy kicsi ideje, akkor pihent. A harmadik napon viszont meglepődtem, mikor Oli hívott. Azt hittem, hogy csak úgy mondta, hogy felhív majd, de nem. Komolyan gondolta. Elhívott magával valami koncertre. Nem volt veszíteni valóm, plusz a negyedik napon ezzel legalább lefoglalt. A koncert elképesztő volt! Örökké hálás leszek azért, amiért megismertette velem ezt a zenekart! A koncert után hazavitt.
- Nagyon köszönöm ezt az estét! Jól éreztem magam!- mosolyogtam kicsit álmosan az ajtónk előtt ácsorogva. Oli kezeit a farzsebébe dugva mosolygott.
- Ugyan, szóra sem érdemes!- mondta.
- Hát, akkor jó éjt!- köszöntem el, és már lenyomtam a kilincset, mikor utánam kapott és megcsókolt. Természetesen nem hagytam neki, finoman eltoltam magamtól. Idegesen megdörzsölte arcát, majd nagy nehezen a szemembe nézett.
- Ne haragudj!- ez volt minden, amit ki tudott nyögni. Nem csak ő, én is rettentő zavarban voltam. Nagy nehezen elmosolyodtam.
- Nem haragszom. De most már tényleg bemegyek. Jó éjt! És még egyszer köszönöm a koncertet!- búcsúztam el, majd besétáltam a lakásba. Elmentem zuhanyozni, ugyanis elől voltunk nagyon, és Oli akármennyire védett, egy két korsónyi sör rajtam landolt, na meg a tömegben elég erős testszagot szívott be a ruhám, ráadásul a sminkem elkenődött és én is leizzadtam kicsit az ugrálásban. Mikor nagyjából lesúroltam magamról a kocsmaszagot, Harry egyik pólójában, egy bugyiban és törölközőbe csavart hajjal felnéztem twitterre. Harry egy igen dühös tweet-et rakott ki, de úgy voltam vele, hogy majd ha hazaérnek, rákérdezek. Miután megszáradt a hajam, elaludtam. Másnap furcsa módon dél után ébredtem fel. Lementem, hogy "reggelizzek", mikor kopogtattak az ajtón. Az ajtó mögött Harry állt.
- Harry!- kiáltottam fel és a nyakába akartam ugrani, de nem hagyta. Mi a fene van? Besétált az ajtón, majd elkapta a csuklómat és nemes egyszerűséggel a kanapéra lökött.
- Aú, Harry ez nagyon fájt!- dünnyögtem.
- Tudod mit? Leszarom, hogy neked mi fáj és mi nem!- kiáltott rám. Ismétlem: Mi a fene van?
- Elmondod, hogy miért utálsz?- érdeklődtem.
- Ezért!- elém nyújtotta a telefonját, amin egy kép volt. Honnan szerezte meg azt a képet? És egyáltalán miért van erről kép?
- Megmagyarázhatom?- kértem.
- Nem!- felelte.
- Én pedig akkor is elmondom!- emeltem fel a hangomat. - Elmentem vele egy koncertre, csak úgy haverságból. Ő meg utána hazahozott és megcsókolt. Én pedig ellöktem magamtól!- meséltem el.
- És ezt el kéne hinnem?- vonta fel fél szemöldökét.
- Hát, ha az igazságot akarod, akkor igen!- feleltem.