#38 Enyhe

Elindultam lefelé a lépcsőn. Ahogy meglátott, kicsit lefehéredett. Milyen édes! Mosolyt erőltetve az arcára indult felém.
- Szia cica!- közeledett. Nem hagytam, hogy megcsókoljon.
- Ne érj hozzám!- szóltam keményen.
- Mi bajod van már megint?-csattant fel.
- Tudod, a legtöbb lány nem ugrik a pasija nyakába, miután az hazaér a másik csajtól.- világosítottam fel.
- Te meg miről beszélsz?- vonta fel szemöldökét. Próbált értetlennek tűnni, de átláttam rajta.
- Harry, fejezd be a hazudozást! Kendall küldött képet!- kiáltottam rá.
- Francba!- sziszegte.- Szerelmem..-kezdte.
- Ne nevezz így!- parancsoltam rá. Elővettem a telefonomat és a képet tovább küldtem Harry-nek.
- Mit kezdjek vele?- kérdezte megadóan. Érzi, hogy elvesztette a csatát. De talán azt nem sejti, hogy engem is.
- Kereteztesd be és rakd ki a szobádba, vagy nem tudom, élvezkedj rá, amit csak akarsz!- ajánlottam, majd otthagytam kétségek közt. Megérdemli.

*Harry szemszög*

Dühösen kaptam fel a kocsikulcsomat és elindultam oda, ahonnan jöttem. Vadul dörömböltem az ajtaján, mire végre kinyitotta.

- Még egy menetet szeretnél, cukipofa?- csúsztatta kezeit a csípőmre. Rögtön levakartam magamról.

- Hogy tehetted ezt? Tönkretetted az életemet!- ordítottam vele.

- Nem, Harry. Ha valaki tönkretette, az te vagy!- felelte halkan.- Felesleges engem okolnod. Én csak segítettem annak a lánynak, hogy ne éljen hazugságban. Bár nem olyan hülye, lehet, magától is rájött volna.- mondta. 

- Utálod, most pedig egyszerűen segítesz neki? Nem értelek!- motyogtam. 

- A kecske jól lakik és a káposzta is megmarad, bár, kicsit megtépázva, de megmarad!- felelte. Furcsa mondás, de valahogy egy az egyben lejött.

- Még nem lakott jól a kecske. Ugyanis nem szakított még!- védtem magam. 

- Idő kérdése, Harry! És akkor az enyém leszel!- mosolygott rám halványan.

- Nem! Mindig is az övé leszek, ha akarja, ha nem!- közöltem, majd sarkon fordulva ott hagytam. Most mi a fenét kéne tennem? Beültem a kocsimba, de nem indultam el. Úgy döntöttem, felhívom Louis-t. Sokadik csörgésre végre felvette.

- Az Isten áldjon meg, Harry! Majdnem felkeltetted El-t.- szúrt le. 

- Jó, ne haragudj, de szörnyen nagy szarban vagyok!- védekeztem. Sóhajtott egy nagyot, majd megszólalt.

- Mit műveltél?- kérdezte feszülten. Szerintem sejtette.

- Megcsaltam.- böktem ki.- És rájött.- fejeztem be a mondatot.

- Hát te nem vagy normális!- vágta hozzám.- Volt egy barátnőd, aki imádott és bármit megtett volna érted, erre te összefekszel valami riheronggyal!- korholt.

- Bármit? Ez azért túlzás. Amióta elkezdte a modell karrierjét, cölibátusban élek!- köptem a szavakat.

- Istenem, Harry! Neked minden a szexről szól? Arra esetleg nem gondoltál, hogy fáradt? Mert legjobb értesüléseim szerint mindig megadta, amire vágytál. De ha neked egy olyan ribanc kell, aki nem téged szeret, hanem azt, amit a nadrágodban hordasz, hát egészségedre. Diana-t viszont ne bántsd, nem érdemli meg!- hadart indulatosan, majd letette. Csodás! A legjobb barátom is elpártolt tőlem! Egy igazi idióta vagyok! Viszont kezdek álmos lenni, úgyhogy haza húzok. A lakás sötétbe borult, de tudom, hogy nem alszik. A szobája elé sétálok és bekopogok. 

*Diana szemszög*

Az ágyon ülök, könnyeim hangtalanul folynak az arcomon, mikor kopogtatást hallok.

- Tűnj innen!- ordítok ki kemény hanggal. Még csak meg sem remeg a sírástól. 

- Ne haragudj!- kérte. Ez komoly? Letörlöm a könnyeimet és igyekszem magamra öletni újdonsült kemény álarcomat és az ajtóhoz lépek. Mély levegő, majd elfordítom a zárban a kulcsot és kilépek az ajtón. 

- Ha valamivel megbántasz, mondjuk elfelejted a hónapfordulónkat, vagy bármi egyéb jelentéktelen szart, akkor azt mondom megbocsájtható, de az, hogy másodjára összefekszel valakivel, mikor itthon várlak? Az nem! Most pedig menj aludni, látom hogy álmos vagy!- rendeztem le. Milyen hülye vagyok! Még így is figyelmes vagyok vele kapcsolatban. Elküldöm aludni, mert látom, hogy alig áll a lábán a kimerültségtől. Pedig szusszant egyet az akció után Kendall-nél. Megfogta a csuklómat és magához rántott. Ölelésébe burkolt, pedig nagyon is szabadulni szerettem volna. Illata tévútra csalja érzékeimet. Egy pillanatra megenyhültem és karjaimat a dereka köré vonva arcomat mellkasába fúrtam. Tagadhatatlanul nagyon szeretem, de ez nem változtat a tettein. 

- Harry! Tartsunk szünetet!- kértem. 

- Hogy érted ezt?- kérdezett vissza. Szerintem értette, csak igyekezett minél tovább a karja közt tartani.

- Tudod, hogy megy ez. Nem szakítunk egyenlőre, de együtt sem vagyunk igazán. Gondolkodunk és eldöntjük mi lesz.- magyaráztam.

- Nem örömmel, de elfogadom!- bólogatott. 

- Na, most már menj aludni tényleg!- erőltettem egy mosolyt az arcomra, majd meggondolatlanul szájon pusziltam. Addig akaratoskodott, még kapott egy csókot. Utána azt hiszem, aránylag nyugodtan ment lefeküdni. Visszamentem a szobámban és körbenéztem. Az éjjeli szekrényen lévő közös képünket lefordítottam, a falon lévő montázst pedig képpel befelé akasztottam fel. Nem akartam látni, hogy milyen boldogok voltunk. Kicsit elbizonytalanított az ölelés és a csók, de tartom magam! Nem fog tanulni a hibából, ha rögtön megbocsájtok neki. Most mégis a szobája előtt állok. Bekopogtatok.
- Mi a baj?- kérdezte álmosan hajába túrva. Elvarázsolva nézem, ahogy ujjai közt kicsúsznak puha fürtjei.
- Nem tudok egyedül aludni.- közöltem, miután magamhoz tértem. Szélesre tárta az ajtót és beinvitált. Lassan az ágyához sétáltam és bemásztam a takaró alá. Mellém feküdt, én pedig hozzá bújtam. Hatalmába kerített a "haza értem" érzés. Könnyein csupasz mellkasát áztatták.
- Sh! Ne sírj, szépségem!- kérlelt, de hangja nem volt biztos. Felnéztem gyönyörű arcára és szeméből pont akkor buggyant ki egy könnycsepp. Magához szorított és együtt sírdogáltunk, majd mindketten elaludtunk. Mikor felébredtem, mellkasom szörnyen sajgott, mintha egy hatalmas lyuk tátogott volna a szívem helyén. Harry békésen szuszogott mellettem. Szörnyű ez az érzés, mikor egyszerre gyűlölöm és szeretem, vágyom rá és megvetem, szükségem van a közelségére, mégis teher ha hozzám ér. Kiűztem a fejemből a gondolataimat, majd lassan kibújtam karjai közül. Néhány másodpercig még néztem, ahogy nyöszörög kicsit, majd átfordulva a másik oldalára tovább alszik. Némán letöröltem könnycseppjeimet, majd kimentem a konyhába. Már előre rettegek a turnétól és a sulimtól. Mit fogok kezdeni egyedül a sok modell palánta közt? Ha cikiznek, nem lesz ott egyik barátnőm sem, hogy visszaszóljon valami durvábbat, bár erre talán már én is képes vagyok. Viszont ha egy srác kikezd velem akaratom ellenére, hol lesz Harry, hogy ráordítson egyet? Sehol. Nem lesz ott és többé nem lesz oka elűzni a közelemből a férfiakat, ugyanis nemsokára mi újra nem jelentünk egymásnak többet, mint a mostohatestvérek. Mert nem jelenthetünk. A tegnap esti Kendall sztori egyfajta jelnek tűnt, hogy talán minket mégsem egymásnak szántak. Könnyeim újra megindultak az arcomon. Szemeimet lehunytam és fejemet lehajtottam. Nem bírtam el a benne kavargó rengeteg gondolatot.
- Szerelmem, ne sírj, rosszul vagyok, ha sírni látlak! Úgy érzem, kiszakad a szívem a helyéről.- hallottam Harry meggyötört hangját. Nehezen kinyitottam szemeimet, majd felé fordultam. Olyan szörnyű érzés könnyezni látni őt. Mintha a kitartás példaképe rogyna előttem térdre darabokra hullva. Egy fájdalmas mosoly terült szét az arcomon.
- Ott az enyém, már úgy is rabul ejtetted!- néztem mélyen a fátyolos zöld tekintetbe. Egyik keze eddig a combomon pihent, ahogy a pulton ültem. Most azzal a kezével megkereste az enyémet, és megszorítva közelebb hajolt egy csókért.
- Nem megy!- suttogtam ajkai közé, majd számat az övéhez érintettem, de nem csókoltam meg.